Supermannek köpenye van, Pókembernek hálója, nekünk pedig térképünk! – mondta nemrég egyik tősgyökeres ügyfelünk, akinek jópár hónappal ezelőtt egy hatalmas térképet nyomtattunk, méghozzá tapétára!

Ügyfelünk kávézót működtet egy üdülőtelep peremén: elsősorban kirándulók, turisták látogatják. Mivel ez a település első épülete, nagyon jó viszonyítási pont a túrázók számára, a turistaútvonalak gyakori kiinduló- és végpontja.

Észrevettük, hogy a kirándulók sokszor nem tudják megítélni, mekkora távolságot kell megtenniük térben és időben. Ezért úgy döntöttünk, egy hatalmas fali térképpel fogjuk segíteni a vendégeinket a kirándulások hatékonyabb megtervezésében. Tudtuk, hogy ezt a projektet egy nyomdába kell vigyük: a Conint-Printnél javasolták, hogy a praktikusság miatt a térképet nyomtassuk tapétára. Tetszett az ötlet, rábólintottunk. Akkor még nem is sejtettük, hogy ez lesz az év(tized) ötlete!

Így esett a választás a nyomtatható tapétára

Ügyfelünk kezdetben kicsit bizonytalan volt, egyrészt a tapéta felragasztása miatt, másrészt tartott attól, hogy az ujjlenyomatok maradandó nyomot hagynak majd a szépen megtervezett fali dekoráción. Tudni kell, hogy a nyomtatott tapéták ugyanúgy viselkednek, mint hagyományos társaik. A papíralapút tapétaragasztóval, a textilhátút textiltapéta-ragasztóval kell felhelyezni. A textilhátú tapétát könnyebb feltenni és eltávolítani, mint a hagyományost, de azért itt sem árt egy kis tapétázási tapasztalat. Az öntapadó tapéta felragasztása az egyéb öntapadó anyagokhoz hasonló.

A választás végül a papíralapú tapétára esett, amit digitális nagyformátumú nyomdagépünkkel nyomtattunk. A tökéletes végerdemény érdekében dekoros szakember helyezte fel. Az ujjlenyomatok lemoshatók, de károsodás esetén sem történik katasztrófa: a meglévő grafika alapján bármikor újranyomtatható. A boltban kapható tapétákkal szemben az egyedinek az is előnye, hogy nem kell attól félni, hogy elfogy, vagy kifut a termék.

A térkép előtt állva (vagy ülve, mert kávézás közben is lehet nézegetni) szépen lehet követni a túrautakat. De térképünk nem csak a könnyebb eligazodást teszi lehetővé! További hatalmas előnye, hogy vendégeinket arra ösztönzi, hogy megosszák egymással a tapasztalataikat. Olyan, mint az irodában a kávéautomata: az emberek megállnak beszélgetni előtte. Még az sem akadály, ha történetesen nem ismerik egymás nyelvét 🙂

És még egy fontos dolog: gyűjtjük a közösségi médiában posztolt fotókat, amelyeken szerepel a térképünk 🙂

Nyomtatható tapéta: hihetetlenül változatos terek egyszerűenMostanában azt látjuk, hogy ha valaki üzlethelyiséget, éttermet, szállodát, rendelőt vezet, akkor egyre nagyobb figyelmet kell fordítson egyes belsőépítészeti megoldásokra, konkrétan a falak dekorálására. Hogy miért? Mert a minták és textúrák megtörik az egyhangúságot, és rendkívül változatos hatások érhetők el a segítségükkel, hiszen a tapéta lehet bőrhatású, vászonhatású, érdes vagy szemcsés felületű, fémes hatású, texturált fólia, művészvászon hatású és még sorolhatnánk. A nyomtatható tapéták barátságosabbá varázsolják a teret, és kellemesebbé teszik a helyiségben eltöltött időt. Márpedig ahol jól érezzük magunkat, oda máskor is szívesen visszatérünk, ugye? Ilyen egyszerű.

Ha Ön is szeretné lenyűgözni az ügyfeleit, vendégeit, kérjen árajánlatot nyomtatható tapétára a produkcio@conint.hu e-mail címen!